Idős házaspár ötven év házasság után összeszólalkozik.
Morgolódik magában a néni, de azért kimegy a konyhába és nekiáll, hogy elkészítse szokásos reggelijüket. Kettévág egy zsemlét és megvajazza a jó ropogós tetejét, amit ő annyira szeret, majd az alját is. A tetejét a férjének, az alját magának. Minden nap ezzel kedveskedik az urának.
Közben gondol egyet, és mérgében elhatározza, hogy kivételesen nem a finom, ropogós felét adja oda a férjének, mint eddig, hanem az alját.
Amikor durcásan odanyújtja neki -most előszőr- a zsemle alját, a férfinek felcsillan a szeme, és kitör belőle az öröm:
Boldogan kérdezi: „Mi történt, drágám, hogy ötven év után végre én kapom a zsemlének azt a jó puha alját, amit én annyira szeretek?”