Születésünktől fogva, ahogy folyamatosan fejlődünk, kialakul egyfajta világlátásunk. Elveinket saját élettapasztalatunk és környezetünk formálja, de alapvetően útmutatóként segíti döntéseinket.
Amikor vitatkozunk valakivel, általában elveink különbözőségét látjuk és igyekszünk meggyőzni a másikat, hogy saját elveink a helyesek. Szerencsés esetben megvan a tehetségünk ahhoz, hogy betartsuk a hatékony problémamegoldás szabályait, de van, amikor heves érzelmeink megakadályoznak ebben.
Előfordulhat, hogy vita közben makacsul ragaszkodunk saját véleményünkhöz, hajtogatjuk a magunkét. Leggyakrabban abban az esetben, ha
– nem mondhatjuk végig a mondandónkat
– végigmondjuk a véleményünket, de nem kapunk megfelelő visszajelzést róla (nem érezzük, hogy figyelnek ránk)
– önigazoló módon szajkózzuk véleményünket (például: „A pénz nem fontos!” ha kevesebbet keresünk, mint amire igazán vágyunk, inkább ezt hajtogatjuk)
Ha megfigyeljük magunkat vita közben, észrevehetjük, ha mi is beleestünk ebbe a csapdába, és ha már tudatosult bennünk, kis erőfeszítéssel ki is tudunk jönni belőle.