Születésünktől fogva, ahogy folyamatosan fejlődünk, kialakul egyfajta világlátásunk. Elveinket saját élettapasztalatunk és környezetünk  formálja, de alapvetően útmutatóként segíti döntéseinket.

Amikor vitatkozunk valakivel, általában elveink különbözőségét látjuk és igyekszünk meggyőzni a másikat, hogy saját elveink a helyesek. Szerencsés esetben megvan a tehetségünk ahhoz, hogy betartsuk a hatékony  problémamegoldás szabályait, de van, amikor heves érzelmeink megakadályoznak ebben.

Előfordulhat, hogy vita közben makacsul ragaszkodunk saját véleményünkhöz, hajtogatjuk a magunkét. Leggyakrabban abban az esetben, ha

– nem mondhatjuk végig a mondandónkat

– végigmondjuk a véleményünket, de nem kapunk megfelelő visszajelzést róla (nem érezzük, hogy figyelnek ránk)

– önigazoló módon szajkózzuk véleményünket (például: “A pénz nem fontos!” ha kevesebbet keresünk, mint amire igazán vágyunk, inkább ezt hajtogatjuk)

Ha megfigyeljük magunkat vita közben, észrevehetjük, ha mi is beleestünk ebbe a csapdába, és ha már tudatosult bennünk, kis erőfeszítéssel ki is tudunk jönni belőle.