Lelkiismeret-furdalás akkor jelenik meg bennünk, ha valami olyat tettünk, amiről lelkünk mélyén tudjuk, hogy nem helyes. Elveinkkel nem egyezik meg ez a viselkedés, ezért nagyon kellemetlenül tudjuk magunkat érezni emiatt. Saját magunkkal szemben támasztott elvárásainkkal ellentétesen viselkedtünk, ezért saját magunknak okoztunk nyugtalanító helyzetet.
Mit tegyünk, hogy enyhítsünk ezen a kellemetlen érzésen?
Semmi esetre sem jó ötlet magunkban tartani rossz érzésünket, mert az általában nem múlik el magától. Nem szerencsés magyarázkodásba kezdeni sem, mert azzal csak megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy az nem is volt olyan nagy baj, amit tettünk. Nagyon félre tudjuk vezetni ezzel magunkat! Az sem jó megoldás, ha mást kezdünk el hibáztatni, okolni azért, amit mi  követtünk el, pláne nem jó másokat szidni, becsmérelni, mert attól sem fogjuk jobban érezni magunkat.
Próbáljuk meg inkább elismerni, amit tettünk. Nézzünk először magunkba és őszintén ismerjük be magunknak, amit tettünk. Azután fejezzük ki megbánásunkat és biztosítsuk együttérzésünkről azt, akit megbántottunk. Lehet, hogy nem lesz könnyű, de megéri! Ha egyedül nem tudjuk, hogyan tehetnénk jóvá, akkor kérdezzük meg, milyen kárpótlást nyújthatunk párunk sérelmének enyhítésére. 

A bocsánatkérés és a megbocsájtás felszabadító érzés! Gyakoroljuk, amíg természetessé nem válik!

Lelkiismeretünk irányt mutat ahhoz, hogy elveink szerint tudjunk élni, hallgassunk rá!