Mielőtt belekezdünk egy probléma megoldásába párunkkal, érdemes átgondolnunk, hogy hogyan is állunk a helyzethez.
Fontos tudnunk, hogy azt a helyzetet, amit éppen meg szeretnénk oldani, ketten idéztük elő. Mindketten tettünk azért, hogy eljutottunk erre a pontra. Lássuk be! Mindig van valamennyi részünk abban, amiben vagyunk. Kérdezzük is meg magunktól: „Mi az amivel én járultam ehhez? Mit tudok én tenni azért, hogy megoldódjon a problémánk?”
Rossz hozzáállás az, amikor 50 % felelősséget akarunk csak vállalni. Ez azt jelenti, hogy egy kényes helyzetben, amikor egy fontos mondatra nem kapunk (megfelelő) választ, ennyit reagálunk csak: „Hát én megpróbáltam, de veled semmit nem lehet megbeszélni!” -és mérgesen elvonulunk egy sarokba duzzogni. Azzal a problémával, ami épp most nőtt a fejünkre. Ahelyett, hogy komolyan tennénk a helyzet elsimításáért.
Ahhoz, hogy tényleg megoldjunk egy vitás helyzetet, nem elég 50% felelősséget vállalni. Amikor elkezdjük egymást sértegetni és szép lassan eltérünk a vita tárgyától, már csak arról beszélünk, hogy ki, hogyan mondja, amit mond, és egyre inkább megbántjuk egymást, elfogy az erőnk is. Sokszor belefáradunk egymás győzködésébe és feladjuk.
Ilyenkor jól jön, ha egyikünk összeszedi a még meglévő erejét és felülkerekedik sértettségén, hogy képes legyen megtenni a másik felé egy lépést. Nem könnyű, de megéri.
A jó hozzáállás az, ha 100% felelősséget vállalunk kapcsolatunkért egy elmérgesedett vitában is. Amikor fel tudunk állni és azt tudjuk mondani párunknak, hogy „Gyere, oldjuk meg, ez a mi közös problémánk, együtt menni fog! Nekem nagyon fontos, hogy a kapcsolatunk rendben legyen, tegyük meg érte, amit lehet!”, vagy valami hasonlót.
Nem elég megpróbálni, meg is kell oldani.
Ilyenkor az motiválhat minket, hogy hasonló esetben a társunk is megteszi értünk, illetve a kapcsolatunkért azt, ami a kettőnk érdeke, ha mi éppen el is gyengültünk. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy a másik nem nyitott a harmónia visszaállítására, ilyen esetben nekünk kell helyette is erősnek lenni.
Tegyük félre megbántottságunkat, hogy tudjunk egymásért tenni! Az ÉN helyett a MI legyen a cél!