Szívem szerint minden felnőttnek elmondanám. Bár a nagyon fiatal, újdonsült párok nem foglalkoznak a problémák lehetőségével sem, mégis a legfontosabb hallgatóságnak őket tartanám. Több ok miatt is: azért, hogy szeretetük kifejezésének gyakorlata megmaradjon és természetessé váljon az évek múltával is, és azért is, hogy az igényeik jó megfogalmazását begyakorolják még időben. Ezzel nagyon sok vita elkerülhető. Ha később bármikor konfliktushelyzetbe kerülnek, legyen kéznél rögtön egy igazán jó útmutató, a megoldás kulcsa ott legyen már a fejükben. Én ezt szeretném. Nem az a cél ugyanis, hogy ne legyenek vitás helyzeteink, hanem az, hogy jól tudjuk azokat kezelni, és szeretetünk ne váljon az évek során, a sok-sok megoldatlan problémába beletörődve közönnyé, vagy gyűlöletté.

Jó lenne az is, ha a több éve együtt élő párok „csak úgy” meghallgatnák azokat a fontos mondatokat, amelyek természetesek és egyszerűek is, mégis így egységbe rendezve, átlátható rendszert alkothatnak bennünk. A hibáztatások mögött megláthatjuk egymás igényeit, felismerhetjük esetleges önértékelési problémáink kihatását párkapcsolatunkra. Begyakorolhatjuk a megoldásközpontú gondolkodást. Ezekre a gondolatokra támaszkodhatunk. Irányt mutatnak, ha szükségünk lenne rá, bármikor. Ott lesz az agyunkban.

És persze akkor is jól használható ez a módszer, amikor krízishelyzetben vagyunk és már nem tudunk tisztán látni, gondolkodni. Ha érezzük még a szeretetünket, de kétségeink vannak párkapcsolatunk megingathatatlanságát illetően, akkor érdemes végigvenni azokat a témákat, amelyek segítenek rávilágítani arra, hogy milyen dolgokkal járultunk hozzá kapcsolatunk megromlásához, és az eltávolodáshoz. Sérelmeink feldolgozásában segítséget nyújt, a megbántások feloldásához megoldásokat ajánl.

Nemcsak azokhoz a párokhoz szólnék, akik már bajban vannak, hanem azokhoz is, akik előtte állnak. Ha még a vészjelzés előtt figyelmet fordítanánk erre, sokkal több energiavesztéstől kímélhetnénk meg magunkat.

Jó befektetés legfontosabb kapcsolatunkat karbantartani, mert kevesebb eséllyel fog romlásnak indulni. Vigyázzunk magunkra!