Hogyan kísértenek előző kapcsolataink?
Ha úgy érezzük, elérkezett az idő, hogy egy új kapcsolatba kezdjünk, érdemes előtte átgondolni, hogy a korábban megélt tapasztalataink hogyan tudják inkább segíteni, mint kísértetként beárnyékolni életünk következő szakaszát.
Kezdhetjük mindjárt egy egyszerűnek tűnő kérdéssel: Miért szakítottunk?
A válasz már nem is olyan egyszerű. Mit mondanánk?
Azért, mert neki soha, semmi nem volt jó.
Azért, mert elhagyott egy másik nőért.
Azért, mert ivott.
Azért, mert nem figyelt rám.
Azért, mert nem értékelte a munkám.
Azért, mert szerelmes lett valakibe.
Azért, mert nem értett meg.
Csakhogy ezek a válaszok mind ugyanarról szólnak: hogy Ő mit tett.
Hol van ebben a mi felelősségünk? Feltettük magunknak valaha azt a kérdést, hogy mi volt a mi részünk?
Vajon én mivel járultam hozzá, hogy a kapcsolatunk elindult a lejtőn?
Lehet, hogy én sem figyeltem annyira rá?
Talán nekem sem volt minden annyira jó, és akkor miért nem szóltam?
Vagy ha szóltam, miért nem úgy, hogy azt meg is hallják?
Én mindent megtettem azért, hogy jó társ legyek?
Tudtam-e mindig olyan csodálatra méltó lenni, hogy a párom felnézzen rám?
Kifejeztem a szeretetemet minden nap úgy, hogy abból mindketten érezzük az elégedettséget és azt a különleges tartalmat, amitől a kapcsolatunk szoros és egyedi?
Néha nagyon nehéz azzal szembenéznünk, hogy amit a legjobb szándékunk szerint tettünk, az mégsem volt jó.
Hiába mostuk fel minden nap a padlót, ha párunk inkább annak örült volna, ha szorosan megöleljük, amikor hazaér.
Hiába mondtuk, hogy „szeretlek”, ha ő ezt abból érezte volna jobban, hogy segítünk elmosogatni.
Hiába próbáltunk este hozzábújni, ha egész nap kritizáltuk.
Hiába töltöttük az estét együtt, ha közben csak magunkról beszéltünk.
Hiába vettük meg azt a drága cipőt, ha nem tudtunk neki együtt örülni.
A hétköznapok ilyen apró jelenetekből állnak, amelyekben gyakran a feszültségé a főszerep.
A szőnyeg alá söpört, ki nem mondott elégedetlenségek sokasága szépen lassan eltünteti a felszabadult időtöltés örömét, a lehetőséget arra, hogy közel maradjunk egymáshoz, és ha nem kezdünk el időben -akár szakember segítségével- dolgozni párkapcsolatunk tudatos újjáépítésén, könnyen azt vesszük már csak észre, hogy vége…
Hogyan tudunk tovább lépni, ha már túl vagyunk a szakításon?
Az, hogy kimondtuk, hogy elválunk, még nem jelenti az együtt töltött évek lezárását. Érdemes ilyenkor átgondolni, hogy ki, miben volt felelős a kudarcért.
Próbáljuk meg felismerni, hogy mi az, amiről mi tehetünk, mi az, amit elmulasztottunk megtenni, mi az, amivel bántottuk a párunkat. Egyszerűen csak nézzünk szembe a tényekkel. Most ne keressünk magyarázatokat és bűnbakot, csak tartsunk önvizsgálatot. De ne önmarcangolást!
Ha szép lassan rájövünk a hibáinkra, már jó úton haladunk, innen már csak egy lépés választ el minket attól, hogy változtassunk a hozzáállásunkon.
Feltehetünk magunknak ehhez segítő kérdéseket:
Vajon honnan ered ez a viselkedésem? Hasznos nekem, hogy így teszek? Vajon miért ragaszkodom ehhez a szokáshoz?
Az átgondolt válaszok hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megismerjük önmagunkat, és a következő kapcsolatunkat tudatosabban építsük fel.
Hagyjunk egy kis időt magunknak, amíg a sebeink begyógyulnak. Ha mi voltunk azok, akik a szakítást kezdeményeztük, akkor is nehéz és fájdalmas egy kapcsolat elmúlását feldolgozni, hát még akkor, ha nem is mi akartuk azt lezárni.
Szánjunk időt arra, hogy az együtt töltött idő emlékei szépen a helyükre kerüljenek, és így tudjunk örülni annak a sok szép élménynek, amit akkor éltünk át, amikor még jó volt együtt.
Azért, hogy újra jó lehessen…